
A La Rambla Barcelona legemblematikusabb sétálóutcája, amely a Plaza de Cataluñától a Port Vell kikötőig húzódik. A platánfákkal szegélyezett korzó igazi színes kavalkád: utcai művészek, virágárusok, történelmi épületek és a város egyik leghíresebb piaca várnak séta közben. A sétány végén pedig a Kolumbusz-emlékmű (Mirador de Colom) magasodik, ahonnan különleges panoráma tárul elénk. Annak elenére, hogy a La Rambla Barcelona egyik legturistásabb része, legalább egyszer mindenképpen érdemes végigsétálni rajta. Azt viszont jó tudni, hol érdemes megállni és, hogy merre érdemes letérni a főutcáról.

A La Rambla öt szakasza
A körülbelül 1,2 kilométer hosszú sétálóutca valójában öt, külön névvel rendelkező szakaszból áll. Innen ered a többes számban használt Las Ramblas elnevezés is. Ha a Plaza de Cataluñától indulsz a tenger felé, ebben a sorrendben követik egymást:
1. Rambla de Canaletes – a Barça-szurkolók találkozóhelye
A legfelső szakasz a híres Canaletes-kútról kapta a nevét. A legenda szerint aki iszik a vizéből, egyszer biztosan visszatér Barcelonába!
Tudtad, hogy a kút a Barça-szurkolók hagyományos ünneplőhelye is? A szokás az 1930-as évekre nyúlik vissza, amikor a közeli La Rambla sportújság szerkesztősége táblára írta ki a mérkőzések eredményeit. A szurkolók itt gyűltek össze, hogy megtudják, hogyan játszott a csapat, a győzelmeket pedig helyben ünnepelték meg. A Canaletes-kút a mai napig a Barça-szurkolók hagyományos ünneplőhelye: a nagy győzelmek után itt szoktak összegyűlni a drukkerek.
2. Rambla dels Estudis – az egykori egyetem emléke
Ez a szakasz a hajdan itt álló egyetemről kapta a nevét. Régebben Rambla dels Ocells, azaz Madarak Ramblája néven is emlegették, mert sokáig madárárusok standjai sorakoztak itt. Ma már egészen más látvány fogad, viszont a régi elnevezés még őrzi az utca történetét.
3. Rambla de Sant Josep – a Virágok Ramblája
A Rambla de les Flors név az itt hagyományosan működő virágárusokra utal. Ezen a szakaszon találod Barcelona leghíresebb piacát, a La Boqueriát is, amit mindenképpen érdemes megnézned.
4. Rambla dels Caputxins – színházak és történelmi épületek
A nevét az egykor itt álló kapucinus kolostorról kapta. Ez a La Rambla egyik kulturális szempontból legérdekesebb része: itt található a híres Gran Teatre del Liceu operaház, és innen nyílik az egyik legszebb kitérő a hangulatos Plaça Reial felé. Séta közben a járdát is érdemes figyelned, mert ezen a szakaszon találkozhatsz Joan Miró színes mozaikjával.
5. Rambla de Santa Mònica – irány a tenger!
A La Rambla utolsó szakasza már a kikötő felé vezet. Nevét az egykori Santa Mònica-kolostorról kapta, amelynek épülete ma kulturális központként működik. Itt lassan véget ér a platánfás korzó, és megérkezel a Kolumbusz-emlékműhöz, ahonnan már csak néhány lépés a tenger.

Gran Teatre del Liceu – Barcelona híres operaháza
A Rambla dels Caputxins szakaszon található a Gran Teatre del Liceu, Barcelona világhírű operaháza, amely 1847-ben nyitotta meg kapuit. A gyönyörű épület a város kulturális életének egyik meghatározó helyszíne, ahol ma is opera- és balettelőadások, valamint különböző koncertek várják az érdeklődőket. Az története nem volt éppen eseménytelen: fennállása során két súlyos tűzvészt is átélt, legutóbb 1994-ben. A gondos újjáépítésnek köszönhetően azonban 1999-ben ismét megnyitotta kapuit, és ma is Barcelona egyik legkülönlegesebb kulturális intézménye. Ha szereted a színházak világát, már az épület homlokzata miatt is érdemes megállnod előtte. Amennyiben belülről is kíváncsi vagy rá, az aktuális előadásokat és látogatási lehetőségeket a Liceu hivatalos oldalán tudod megnézni.

Kolumbusz-emlékmű és Tengerészeti Múzeum
Ahogy a Rambla de Santa Mònica végére érsz, már érezni a kikötő közelségét. Itt magasodik Barcelona egyik legismertebb jelképe, a Kolumbusz-emlékmű (Mirador de Colom), amelyet az 1888-as barcelonai világkiállítás alkalmából emeltek Kolumbusz Kristóf tiszteletére. A körülbelül 60 méter magas emlékmű tetején a felfedező szobra áll, az oszlop belsejében pedig egy apró lift vezet fel a kilátóhoz, ahonnan különleges panoráma nyílik a Port Vell kikötőre és a La Ramblára. A közelben találod a Museu Marítim de Barcelona (Tengerészeti Múzeum-ot) is, amelynek már az épülete önmagában megér egy látogatást. A múzeum ugyanis az egykori királyi hajóépítő műhelyekben, a középkori Drassanes Reials hatalmas gótikus csarnokaiban kapott helyet. A kiállítások a katalán hajózás, a tengeri kereskedelem és a mediterrán tengerészet történetébe engednek bepillantást.

La Rambla másképp – 5 apróság, amit ne hagyj ki!
1. Joan Miró mozaikja – nézz néha a lábad elé is!
A Liceu közelében, a La Rambla járdáján található Joan Miró színes mozaikja, amely mellett rengetegen úgy sétálnak el, hogy észre sem veszik. Pedig Barcelona egyik leghíresebb művészének alkotásáról van szó! A mozaik 1976 óta díszíti a sétányt, és szerintem az egyik legkedvesebb rejtett részlete az utcának.
2. Plaça Reial – egy kis kitérő, amit vétek kihagyni
A La Rambláról néhány lépés alatt eljuthatsz a gyönyörű, árkádos Plaça Reialra. Pálmafák, hangulatos teraszok és különleges lámpaoszlopok fogadnak, amelyeket a fiatal Antoni Gaudí tervezett. Érdemes legalább néhány percre letérned ide a főutcáról, és körülnézned a téren.
3. Palau de la Virreina – egy palota a forgatag közepén
A Virágok Rambláján álló, 18. századi Palau de la Virreina mellett könnyű elsietni, pedig érdemes megállni előtte. A barokk palota ma a La Virreina Centre de la Imatge kulturális központnak ad otthont, ahol időszaki kiállításokat rendeznek.
4. Passatge de Bacardí – egy apró átjáró a múltból
A Plaça Reial közelében található ez a különleges, 19. századi fedett átjáró, amely a La Ramblát köti össze a térrel. A történelmi építészeti részletek miatt érdemes felkeresni, különösen, ha szereted azokat a helyeket, amelyek egy pillanatra visszarepítenek a régi Barcelonába. Ha a Plaça Reial után szívesen tovább barangolnál a környéken, olvasd el a Gótikus negyedről szóló útmutatómat is.
5. A La Rambla legjobb részei néha a mellékutcákban kezdődnek
Bár maga a sétány is megér egy látogatást, szerintem az igazi élmény akkor kezdődik, amikor egy kicsit letérsz róla. Az egyik oldalon a hangulatos, középkori utcákkal teli Gótikus negyed, a másikon a sokszínű El Raval vár felfedezésre. Ha van időd, ne csak végigsétálj a La Ramblán: hagyd, hogy a környező utcák is magukkal ragadjanak!
Hasznos tippek
Mivel ez a város egyik leglátogatottabb sétálóutcája, ezért szinte mindig nagy a nyüzsgés. Ha szeretnéd egy kicsit nyugodtabb arcát is megismerni, szerintem érdemes délelőtt, lehetőleg még a legnagyobb tömeg előtt végigsétálnod rajta.
Hol érdemes enni? A főutcán sorakozó éttermek és teraszok sokszor kifejezetten a turistákra építenek, az árak pedig ehhez igazodnak. Én inkább valamelyik mellékutcába térnék be, vagy útba ejteném a híres La Boqueria piacot, ahol a nézelődés mellett finom falatok is várnak.
Figyelj az értékeidre! A La Rambla a zsebtolvajok egyik kedvelt terepe, különösen a nagy tömegben. A telefonodat, pénztárcádat és táskádat mindig tartsd szem előtt, és ne hagyd őket az éttermi asztalon sem.
Cím és megközelítés
Cím: La Rambla
Megközelítés metróval:
- L1 és L3 – Catalunya: a sétálóutca felső végénél.
- L3 – Liceu: nagyjából a La Rambla középső részénél.
- L3 – Drassanes: a kikötő és a Kolumbusz-emlékmű közelében.
